Sürgés-forgás; pörög az élet... Like/Dislike?

Gondolkodtál már azon, hogy tulajdonképpen pozitív vagy negatív dolognak minősül az elfoglaltságnak egy magasabb szintje? Arra az állapotra gondolok,

• amikor egyszerre százfelé kellene szakadnod, hogy minden elvállalt teendőddel időben végezz, ráadásul minőségi munka kerüljön ki a kezeid közül.
• amikor lázasan töröd a fejed egy olyan találmány megalkotásán, amivel egy napba 28 óra sűríthető bele. (Bár valószínűleg egy idő után már az sem lenne elég.)
• amikor szinte már sajnálod az időt az alvásra, de kora hajnalban mégis győz az ágy hívó szava, mert az agyad helyén egy végletekig elnyűtt szivacs próbál annyi életerőt erőszakolni beléd, amennyivel még magadra tudod rántani a takaródat.

Mindenki volt már ilyen helyzetben; legyen szó ugyanarra a hétre sűrűsödött  dolgozatok/vizsgák tömkelegéről; erőnket meghaladó mennyiségű munkahelyi feladat elvállalásáról; vagy éppen egy napra teljesen rosszul beosztott teendőkről.
Elvileg tisztában vagyunk saját korlátainkkal, mégis arra tanítottak minket, hogy addig feszegessük őket, ameddig csak lehet. Miafranc?? Most akkor tudjunk róluk, de ne vegyünk róluk tudomást? Ugye ez az állítás nem csak nekem tűnik paradoxonnak?


Oké, visszakormányzom csónakunkat a kisebbfajta kanyarból, tehát a fő téma...
Megnyomjuk-e a 'Tetszik' gombot a következő állítás mellett: > Imádok egyszerre millió dolgot csinálni...<


Pozitívumok:

• Ha sok a dolgunk, értelemszerűen a társadalom hasznos tagjának érezzük magunkat.
• Azt az illúziót ébreszti bennünk a sok elvárás, hogy létezésünk, és legfőképpen befektetett munkánk szükséges a világ számára.
• Rengeteget tanulhatunk akár a negatív tapasztalatokból is...
• Az elvégzett (és esetleg sikeres) munka gyümölcse a legédesebb - közvetlenül a tiltott gyümölcs után.
• Bla - bla - bla... stb.

Negatívumok:

• Igazából a számos feladat közül egyikre sincs igazán időnk, vagyis egyiket sem tudjuk hibátlanul, 100 százalékos erőbedobással véghezvinni.
• A túl sok elvárás egy idő után teherré avanzsálhat át, ami csak hatalmas feszültségekhez vezet.
• A sikertelenség hosszútávra rányomhatja bélyegét hangulatunkra/hozzáállásunkra... stb.

Na, akkor most légy okos, Domokos!
Érdemes-e rövidtávra túlvállalni magunkat?
Én merem azt mondani: igen. (Yes, we can! :P)
Márpedig azért, - hogy ne idézzünk olyan klasszikusokat, mint a teher alatt nő a pálma - mert ezek részleges időintervallumra korlátozódó kihívások segítenek fejleszteni problémamegoldó képességünket, ezáltal saját jellemünket is. Ha pedig netalántán, valamilyen okból kifolyólag mégsem tudnánk sikerrel megugrani a saját magunk által felállított akadályt, hát üsse kavics....
mindkét esetben jöjjön a jól megérdemelt semmittevés; hiszen előbb-utóbb úgyis nyílik az a bizonyos új fejezet, aminek lapjait magunknak kell kitölteni. És hát mivel lehetne legjobban foglalni a helyet, ha nem bonyolult és összetett feladatsorokkal, amiket mi is alig látunk át?!


U.I.: Mivel jelenleg hajnali 02:23 az idő, a fenti rövidke eszmefuttatásomért holnaptól semmilyen felelősséget nem vállalok. Az is elképzelhető, hogy nem is én írtam...

Akciók... Szeretni vagy nem szeretni?

Szombaton felkerekedtünk kis családommal, és ellátogattunk Budapestre egy sikeres bevásárlókörút reményében. Elsődleges célpontunk a Westend volt, amit percek alatt el is foglaltunk. Eredetileg síruhát kerestünk Pippónak (az öcsémnek), amit kb. három bolt bejárása után sikerült is megszereznünk minden extrával együtt. (értsd: sídzseki, sínadrág, sapka) Ezután szabad volt az út: mindenki kedvére nézelődhetett, és válogathatott... volna, ha lett volna miből. A tavasz közeledtével ugyanis egy olyan stagnáló szakaszhoz érkeztünk a boltok árukészletét tekintve; amikor is a téli kollekció már erősen hiányos, a tavaszi kollekció pedig még a kertek alatt sincs.
Persze az akciók és leértékelések a mi érdekeinket szolgálják, ezért nem szép dolog panaszkodni; de kifejezetten idegesítő tud lenni, mikor a hetekkel ezelőtt kinézett felsőből egyetlen darab sem marad a boltban, mire odaérsz a "Nagy és Csodás Akciókra". Elveszetten kóborolsz a sorok között, és kétségbeesetten kutatsz valami olyan darab után, amibe képes lennél beleszeretni. De hiába körözöl, mint egy tébolyodott sólyom; csak nem akad meg a szemed semmi különlegesen. 
Az pedig csak még egy lapáttal rátesz a benned dúló indulatokra, hogy úgy tűnik: rajtad kívül mindenki más megtalálja a kedvére való ruhákat. Ettől csak még inkább feszültté válasz, hisz rád kerül a nyomás: gyerünk, siess, mert elvisznek előled mindent! A kapkodás közepette aztán beújítasz egy olyan felsőt/nadrágot/szoknyát/..., ami otthon a tükör előtt állva már egyáltalán nem is tetszik, de a boltban úgy érezted, szégyenben maradnál, ha a nagy akciók közepette üres kézzel távoznál.
Tengernyi bánatomat végül a Starbucks-ban enyhítettem egy ínycsiklandó, forró Vanilla Latte-val. :) (Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a kávézó a kedvenc helyeim közé tartozik.)
A tél további részében pedig napról napra jobban várom a tavasz közeledtét, a boltokat elárasztó ropogósan új árukészleteket, és azt a bizsergető érzést, amikor szélesen mosolyogva, elégedetten hagyhatod el az üzletet, kezedben több, dugig pakolt szatyorral, és úgy érzed, tiéd a világ... egészen a következő kollekció megjelenéséig.

2x2 néha X.

Tegnap délután a másik felemmel, Tesikével ellátogattunk a helyi X-Faktor gálára. 

Eleve meglepő hatással volt rám a hír, hogy a hatalmas érdeklődés miatt az eredetileg esti koncert elé betettek még egy időpontot, hogy senki ne maradjon le a város nagy eseményéről. Van egyáltalán annyi ember Borsod megyében, aki tényleg kíváncsi a fiatal énekespalántákra és nem fér el a Sportcsarnokban? Én voltam a legjobban letaglózva, mikor fél órával a koncert kezdete előtt kiderült, hogy igen: a helyszínre érve nem hogy ülőhely nem volt, de a kemény mag a színpad előtti jobb állóhelyeket is elfoglalta már. 

Tesike végül sikeresen előrefurakodott egy olyan pontra, ahonnan - csekély ágaskodással - láttunk is valamit a színpadon éneklőkből. Vérbeli Megasztár-pártiként kíváncsian vártam, milyen élmény lesz élőben hallani a konkurenciát. Igazából semmi bajom nem volt a Faktorosokkal, de egyik személyiség sem fogott meg közülük annyira, hogy kedvencemnek mondhassam.

A műsort stílszerűen a nagy győztes, Vastag Csaba nyitotta a jól bevált Robbie Williams slágerrel, amit a tévében két alkalommal is hallhattunk tőle. Bizton állíthatom, hogy Csaba élőben is ugyanolyan helyes, mint a képernyőn, és kezd némi színpadi tapasztalatot szerezni magának. (lásd -> térden éneklés magas fejhanggal)

A 12 döntősből ketten is hibádzottak: sem Mimi és Gergő, sem pedig a Non Stop nem tette tiszteletét az eseményen, bár az okokról nem esett szó. (Személy szerint a második csapatot jobban hiányoltam...)

A koncert összességében élvezhetőre sikerült, egész jól éreztem magam - bár ehhez nagyban hozzájárult Tesike is - ezért listáznám a délután fontosabb megállapításait (kizárólag egyéni véleményem alapján, a teljesség igénye nélkül):

¤ Janicsák Veca hangja élőben egy fokkal jobban átjön, mint képernyőn; de részemről továbbra sem találom szimpatikusnak a lányt.

¤ Shodeinde Dorka hangja élőben megdöbbentő: annyi energia van benne, és olyan tiszta (annak ellenére, hogy saját bevallása szerint beteg volt), aminek pusztán a tizedét közvetítette a tv. Rettentő nagy meglepetés volt nekem, és most már határozottan állítom: Dorkának előbb kellett volna végeznie a versenyben.

¤ Szabó Mariann szintén nem tartozott az általam kedveltebb figurák közé a műsorban, de ő is kellemes csalódásnak bizonyult. (bár lehet, hogy ehhez némiben hozzájárul Unisex-es zenei előélete)

¤ A verseny vége felé inkább már csak hörgő Király L. Norbinak jót tett a kiesése utáni kis pihenő: visszatért kezdeti eredetisége, és élvezhető, minőségi produkciót nyújtott, egy laza kis sztriptízzel megspékelve.

¤ A Summer Sisters ezúttal is hamisan énekelt, ennek ellenére azonban nagy tapsot kaptak. Az énekes nővérek egyáltalán nem nyerték el tetszésemet sem zenei, sem emberi téren. (Ezúttal is kiemelném: a személyes véleményemet olvashatjátok, nem pedig általánosítást.)

¤ Wolf Kati szintén élvezhető előadást produkált; bár ha egy tanácsot intézhetnék hozzá, akkor azt mondanám, David Guetta és Kelly Rowland: When love takes over című számát ne erőltessük.

Ennyit a fontosabb momentumokról; és bár továbbra sem fogom egyikük lemezét sem megvenni (de még csak letölteni sem), nem éreztem időpocsékolásnak azt a két órát, amit ott töltöttem. Péntek délutáni kedvcsináló programnak tökéletesen megfelelt, és a bejárat előtti tömött sorok, akik az esti előadásra vártak, is azt bizonyítják, hogy az X-Faktorról közel sem húztak még le minden réteg bőrt.

Let's get it started...

Hát tessék. Végre itt vagyok, megérkeztem.

Az indulás kicsit körülményesre sikerült: igen régóta dédelgettem már azt az álmomat, hogy én is beálljak az igényes bloggerek hosszú sorába, de így a vizsgaidőszak fénysebességgel közeledő vége felé járva elérkezettnek láttam az időt. Na jó, kicsit talán közrejátszott a döntéshozatalban az újévi fogadalmam is, miszerint idén végre tényleg létrehozom a "gyerekemet". 

Továbbá nem elhanyagolható tényezőnek számított CelebesLány erős ráhatása is. CelebesLány dióhéjban az a személy, aki kiszínezi egyetemi életem fehér lapjait. (Nem véletlenül hívom persze így, de ne kezdjünk rögtön a személyiségi jogok megsértésével...) Bár néha úgy néznek ki ezek a lapok, mintha rájuk szabadítottam volna egy sereg hiperaktív ötévest szivárványszínű filctollakkal felszerelve; mégis minden percét élvezem. Higgyétek el, sokkalta felemelőbb érzés úgy átevickélni a felsőoktatás viharos vizein, hogy van egy olyan ember melletted, aki segít evezni, és egymással töltött hosszú napok után sincs meg annak az érzésnek még csak a csírája sem, hogy legszívesebben kidobnád a csónakból.

Így tehát végeredményképpen sikerült elindítani a saját, személyes blogomat.

Fogyasszátok élvezettel, de felelősségteljesen. :)

Puszcsiszercsi