Sürgés-forgás; pörög az élet... Like/Dislike?

Gondolkodtál már azon, hogy tulajdonképpen pozitív vagy negatív dolognak minősül az elfoglaltságnak egy magasabb szintje? Arra az állapotra gondolok,

• amikor egyszerre százfelé kellene szakadnod, hogy minden elvállalt teendőddel időben végezz, ráadásul minőségi munka kerüljön ki a kezeid közül.
• amikor lázasan töröd a fejed egy olyan találmány megalkotásán, amivel egy napba 28 óra sűríthető bele. (Bár valószínűleg egy idő után már az sem lenne elég.)
• amikor szinte már sajnálod az időt az alvásra, de kora hajnalban mégis győz az ágy hívó szava, mert az agyad helyén egy végletekig elnyűtt szivacs próbál annyi életerőt erőszakolni beléd, amennyivel még magadra tudod rántani a takaródat.

Mindenki volt már ilyen helyzetben; legyen szó ugyanarra a hétre sűrűsödött  dolgozatok/vizsgák tömkelegéről; erőnket meghaladó mennyiségű munkahelyi feladat elvállalásáról; vagy éppen egy napra teljesen rosszul beosztott teendőkről.
Elvileg tisztában vagyunk saját korlátainkkal, mégis arra tanítottak minket, hogy addig feszegessük őket, ameddig csak lehet. Miafranc?? Most akkor tudjunk róluk, de ne vegyünk róluk tudomást? Ugye ez az állítás nem csak nekem tűnik paradoxonnak?


Oké, visszakormányzom csónakunkat a kisebbfajta kanyarból, tehát a fő téma...
Megnyomjuk-e a 'Tetszik' gombot a következő állítás mellett: > Imádok egyszerre millió dolgot csinálni...<


Pozitívumok:

• Ha sok a dolgunk, értelemszerűen a társadalom hasznos tagjának érezzük magunkat.
• Azt az illúziót ébreszti bennünk a sok elvárás, hogy létezésünk, és legfőképpen befektetett munkánk szükséges a világ számára.
• Rengeteget tanulhatunk akár a negatív tapasztalatokból is...
• Az elvégzett (és esetleg sikeres) munka gyümölcse a legédesebb - közvetlenül a tiltott gyümölcs után.
• Bla - bla - bla... stb.

Negatívumok:

• Igazából a számos feladat közül egyikre sincs igazán időnk, vagyis egyiket sem tudjuk hibátlanul, 100 százalékos erőbedobással véghezvinni.
• A túl sok elvárás egy idő után teherré avanzsálhat át, ami csak hatalmas feszültségekhez vezet.
• A sikertelenség hosszútávra rányomhatja bélyegét hangulatunkra/hozzáállásunkra... stb.

Na, akkor most légy okos, Domokos!
Érdemes-e rövidtávra túlvállalni magunkat?
Én merem azt mondani: igen. (Yes, we can! :P)
Márpedig azért, - hogy ne idézzünk olyan klasszikusokat, mint a teher alatt nő a pálma - mert ezek részleges időintervallumra korlátozódó kihívások segítenek fejleszteni problémamegoldó képességünket, ezáltal saját jellemünket is. Ha pedig netalántán, valamilyen okból kifolyólag mégsem tudnánk sikerrel megugrani a saját magunk által felállított akadályt, hát üsse kavics....
mindkét esetben jöjjön a jól megérdemelt semmittevés; hiszen előbb-utóbb úgyis nyílik az a bizonyos új fejezet, aminek lapjait magunknak kell kitölteni. És hát mivel lehetne legjobban foglalni a helyet, ha nem bonyolult és összetett feladatsorokkal, amiket mi is alig látunk át?!


U.I.: Mivel jelenleg hajnali 02:23 az idő, a fenti rövidke eszmefuttatásomért holnaptól semmilyen felelősséget nem vállalok. Az is elképzelhető, hogy nem is én írtam...